Kerepes rövid története

         Községünk vidéke nagyszerű természeti adottságai miatt ősidők óta lakott terület volt, melyet a területen fellelt kő-, réz-, bronz- és vaskori emlékek, római és népvándorlás-kori régészeti leletek igazolják. Ezen leletek feltárására a mai Szilas és Malom patak környékén, és az ősi K-Ny közti kereskedelmi főútvonal, a mai 30-as főút mellett került sor.

A Római korból származik a területünkön áthaladó, a 300-as években épített római – szarmata földsánc, a Csörsz árok.

Szent István király 1030-ban rendelte el törvénykönyvében, hogy minden 10 falu építsen egy templomot. Az egyik ilyen templom oltártöredékei a mai Templom hegyen kerültek elő.

Kerepes címere álló, felső részén  kétszer homorúan ívelt, kékkel és vörössel vágott háromszög pajzs. A felső kék mező hasított.

A jobb felső kék mező zöld hármas halmának középső, alacsonyabb halmán fekete törzsű, erős gyökérzetű, zöld lombkoronájú fa áll, mely előtt ezüsttel fodrozott kék patak fut jobbról balra. A jobb oldali dombon három latin kereszt aranylik.

A bal felső kék mező zöld udvarán két vörös szerszámzatú arany ló által húzott vörös tengelyű és kerekű, aranyos ablakú és lámpázatú postakocsi halad enyhén balra. Hajtója vörös sapkát és egyenruhát visel.

Az alsó vörös mezőben élével balra, hegyével lefelé lebegő fekete ekevas, és hegyével felfelé, élével jobbra lebegő fekete csoroszlya arany búzakévét fog közre.

A pajzs alatt hullámzó arany szalagban fekete betűkkel "1148. KEREPES 1998." felirat került.

Kerepes címere tudatosan megszerkesztett beszélő címer, azon jelesebb időszakokra emlékeztet, amelyek a település életében döntő jelentőségűek voltak.

A bal felső mezőben haladó postakocsi felidézi, hogy Kerepes mindig jelentős forgalmi csomópont volt: révjét már 1148-ban oklevél említi, 1352-ben is említik országútját, a török 1683-ban hadjáratához szekeret követel lakosaitól. 1697-ben már postaállomása és postamestere is ismert. 1750-től 1888-ig a cinkotai vasútvonal megépültéig a Pest – Kassa útvonal személy- és postaszállító gyorskocsijainak, a delizsánsznak első állomása volt.

A jobb felső mező vízfolyása ugyancsak a múltba mutat: a budai egyház fráterei II.Gézától adományul nyerték a "pesti és a kerepesi rév vámját, a hajókét is, akár borral és sóval felfelé, akár más árukkal lefelé haladnak is". Egyébként erre a révre utal a település neve is, a kerep lapos fenekű átkelőcsónakot jelent. A fa az egykori sűrű erdőséget és ligeteket alkotó szilfák, nyíresek, tölgyesek, éger és mogyorósok, hangások emlékét idézi. Egyben azt is, hogy a XVIII. században használt községi pecséteken központi helyet egy erős gyökérzetű lombos fa foglalta el. A három kereszt kifejezi a lakosság töretlen hitét, ugyanakkor fémjelzi a település Kálvária dombját, ahol a XI. században földvár állott és lábánál települt a falu. Az első középkori templomot, amely Szent Miklós tiszteletére volt felszentelve, a Kálvária dombtetőre emelték. A település a váradi püspökség birtokában volt a XV. század közepétől a XVIII. század elejéig.

Az alsó mező vörös színe jelképezi az ezer éves véráldozatot: a tatárjárást, a belháborúkat, a sorozatos török hadjáratokat és végvári csatározásokat, a szabadságharcok, forradalmak és világháborúk hősi áldozatait. A búzakéve kifejezi a föld dúsan termő gazdagságát, amelyre alapozva 1402-ben a helyi prépost a nagyváradi katedrális Szent Demeter oltárának igazgatója lehetett. Ez tette lehetővé, hogy a népesség a török világban kétfelé is fizesse a súlyos adóterheket, és hogy a török kiűzése után alig néhány évtizeddel már a pesti piacra vihesse termékeit. A csoroszlya és az ekevas már a falu 1585-ben megjelenő első pecsétjén is szerepel.

Ezeket később, a XVIII. században a pecsét központi helyét elfoglaló fa két oldalán ábrázolták.

A címer nyomon követi a település egész fejlődését. Ezzel ad példát az utókornak, hogy az ősök nyomdokain haladva kitartó munkával, településüket segítő, önfeláldozó, lelkes és egészséges lokálpatriotizmussal építsék közösen jövőjüket.

Kerepes község zászlója fehér színű, a hosszanti oldalakkal párhuzamosan két oldalt kék szalag fut. A címer tengelye a hosszanti oldalakkal párhuzamos, a címer a zászló felső harmadában helyezkedik el. Alatta az alsó harmadban arany szalagon az "1148 KEREPES 1998" felirat olvasható. Az alsó él arannyal rojtozott.

Kerepes nevét először egy 1148-ból származó oklevél említi meg. Egyik változat szerint a falu neve a régi magyar kerep – hajó, csónak – szóra utal. Feltehetően kis hajókat, csónakokat készítők éltek itt, akik a vízi járműveket az akkor még bővizű Szilas patakon úsztatták a Dunára. Másik változat szerint régi nevét a Kreps – Rák – elnevezést a szájhagyomány szerint a honfoglalás előtt itt élő szlávoktól kapta.

 A település első birtokosa Kárészi Sándor szebeni bán volt akinek birtokába Kerepes 1270 körüli években került. Az írott források tanulsága szerint az 1400-as évek elején meglehetősen erős, vagyonos település volt. 1408-ban Péter kerepesi plébános a nagyváradi Szent Demeter kápolna oltárigazgatóságát kapta meg. 1430-ban pápai oklevél említi a kerepesi Szent Miklós templomot, melyet a Kálvária dombtetőn emeltek. Ebben az időben Kerepes János váradi püspök birtoka volt.

1544-ben a falu török hódoltság alá került, és bár a török hadjáratok során életben maradt, 1596-ban a tatárdúlás során a lakosság teljes egészében elmenekült, vagy elpusztult.

1585-ből származik Kerepes, sőt egész Pest megye legrégebbi pecsétje, amely erős törzsű lombos fát ábrázol. A terület hosszú ideig lakatlan lett, majd 1690-es évektől ismét kezd benépesülni német és magyar telepesekkel. 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc alatt a lakosság elmenekült és 1711-ben a Szatmári-béke évében Kerepes falu üresen állt, elhagyott volt. Az ekkor elkezdődött szervezett telepítési programok keretein belül néhány korábbi német család mellett új magyar, német és szlovák családok települtek ide. 1715-ben már 20, 1720-ban már 52 család élt itt. 1713-ból származik Kerepes legrégebbi épülete a váradi káptalan tiszttartó háza, mely karakteres tömegével, csonkakontyolt magas tetővel, és szépen formált barokk ablakrácsaival hívja fel magára a figyelmet.

Az épület az idők folyamán volt kultúrház, mozi, könyvtár, üzem és raktár. Sajnos, a belső már nem őrzi az eredeti formáját.

A birtok 1719-től Grassalkovich Antal tulajdonába került, majd 1867-ben magyar királyi koronabirtok lett.

1750-ben Kerepes bekerült az ország vérkeringésébe azzal, hogy a kocsiposta egyik frekventált útvonalán feküdt. Egészen a vasút megépítéséig Pest és Gödöllő között Kerepes volt az első postakocsi állomás. 1900-ban a vasút vonala elérte a községet. Először gőzmozdony – ahogy a helybeliek nevezték, a "muki"  húzta a vasúti kocsikat, majd 1911-ben már villamosított vonalon lehetett a fővárosba eljutni.

A Kálvária hegyen volt templomot a husziták építették, és itt volt az első temető is, amit a megmaradt síremlékek bizonyítanak. 1719-ben kezdték a plébánián az anyakönyvet vezetni. 1911-12-ben a koronauradalom és a község lakosságának lelkes és hathatós támogatásával épült meg szecessziós stílusban a ma is használatban lévő, Szent Anna tiszteletére szentelt templom. Tornya a felvidéki pártázatos reneszánsz formákat idézi. A környéken éltek Petőfi Sándor rokonai, s maga a költő is többször megfordult a faluban. 1849-ben a szabadságharc alatt Klapka és Aulich tábornokok állomáshelye volt Kerepes.

A II. világháború utáni időszakban jelentős fejlődésnek indult a falu. 1951-ben alakul meg az első termelőszövetkezet, munkalehetőséget biztosítva az itt lakók és az egyre nagyobb számban ide települők számára.  A szövetkezet 1968-ban Szilasmenti MGTSz néven egyesült a kistarcsai szövetkezettel. A gazdasági egyesülés után megkezdődött a közigazgatási egyesítés is, először 1973-ban a közös tanács létrehozásával. 1978-ban közigazgatásilag egyesítették a két községet Kerepestarcsa néven, majd 16 évi együttlét után 1995. január l-vel község szétválással ismét visszaállt a több száz éves állapot, azaz a két település KEREPES és KISTARCSA néven ismét önálló életét éli.

A falu szlovák jellegét és hagyományait 1950-es évek elejéig megtartotta. Ezután a lakosság száma a nagymértékű betelepülés hatására jelentősen megnövekedett. Az eredeti szlovák hagyományok egyre inkább háttérbe szorultak. A korábban általánosan használt tót nyelvhasználat egyre inkább magyarosodott és a korábbi szlovák népi hagyományok egyre inkább elhalványodtak, háttérbe szorultak.

Éppen ezért nagyon fontos és nagy jelentőségű az a munka, amely a nyelvhasználatra, öltözködésre, szokásokra vonatkozó eredeti népi hagyományok felkutatására és megőrzésére irányul.

1978-ban Kistarcsát és Kerepest egyesítették, 1996. januárjától újra önálló község lett Kerepes. Létrehozták a polgármesteri hivatalt, átvették az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények működését, megszervezték a községüzemeltetést.

A kezdeti átmeneti nehézségek után elkezdődhettek a fejlesztési munkák, a falu képének, arculatának alakítása.

 Elkészült 70 %-ban Szilasliget, Széphegy, Hollandia telep csatornázása, szilárd burkolatú utak                  épültek. Bővültek az  óvodai férőhelyek a szilasligeti óvodaszárny átadásával és az iskolai is, az új              épületszárny átadásával. Benzinkút, üzletsor, áruház, lakópark épült.

 Az elkezdett arculatváltást és fejlesztési munkákat a jelenlegi Hivatalvezetés és Képviselő-testülete          egyik  legfontosabb célkitűzésének tekinti.

 http://www.kerepes.hu/kerepes/   oldalon találja azokat a további képeket és a címert, melyek értelemszerűen kellenek a fenti szöveges tartalomhoz !